,,Az élet utat tör.”
Amikor a fotós kimegy a szabadba megörökíteni a pillanatokat, mondhatni „hozott anyagból dolgozik”, hisz már mindent létrehozott előtte valami sokkalta nagyobb: a Természet. Hiszen mit is csinál a természetfotós? Rögzíti a visszaverődött fényrészecskéket. Azokat a fotonokat, amik a legnagyobb művész, a Természet alkotásáról verődtek vissza.
A természetfotózásnak számos ágazata van. Tulajdonképpen bármit lefotózhat az ember, ha a megfelelő gondolat, megfelelő kompozíció van a kép mögött, kész is az alkotás.
Egy nagyon fontos, mégis említést igénylő szabálya van ennek a művészeti ágnak: NEM TEHETÜNK KÁRT A TERMÉSZETBEN EGYETLEN FOTÓ KEDVÉÉRT SEM! A türelem kulcs, ami csodás ajtókat nyit. Nem szükséges, és nem is szabad ,,megerőszakolni” a természet csodáit ahhoz, hogy megörökítsük azokat. Mitöbb, minél észrevehetetlenebbül tevékenykedünk odakint, a lehető legkevésbé zavarva az élővilágot, annál pompásabb fotókat készíthetünk.
Hiszen, a csoda már ott van, nekünk csak egy objektíven keresztül kell észrevennünk azt.
Az európai macskakígyó egy nagyon különleges faj; meleg, nyári éjszakákon aktív, amikor is kedvenc táplálékéra, gekkókra vadászik. Nevét a siklófélék közt különlegesnek számító, függőlegesen hasított szembogaráról kapta.
Ezt a csodás kis példányt Horvátországban sikerült lencsevégre kapnom, ahol is a tengerparti égbolton megszámlálhatatlan csillag ragyogta be a párás, meleg éjszakát.
A fotón egy igazi ritkaság, a hajnalmadár látható. Magyarországon évente átlagosan két példány figyelhető meg ebből a csodás kis madárkából.
Ez a kép Albániában készült, 2000 méter magasan a hegyekben.
Épp a napi túránkat jártuk, mikor is arra lettünk figyelmesek, hogy hirtelen, tőlünk öt méterre, ,,lángra kap” a szikla. Nem tartott sokáig a találkozó, ahogy a tűzgolyó elsüvített a hegyek végeláthatatlan ormai közé. Másnap ismét felkerekedtünk, azzal a céllal, hogy megkeressük, és jól lefotózzuk a hajnalmadarat. Hosszas túrázás után valami hihetetlen, csodával határos módon, a hegy egy másik szegletében rá is leltünk a madárra. Egy ötven méter magas, szinte függőleges sziklafalon keresgélte a napi betevő rovarokat. Ami a legszebb, hogy néha mi ezt öt-tíz méterről figyelhettük, fotózhattuk. Micsoda szerencse!
Talán kétszer kell megnézni mit is látunk itt, talán csak nehéz hinni a saját szemünknek… Az én fejemben legalábbis ilyesmi gondolatok kavarogtak, amikor ezt a képet készítettem.
Egy meleg nyári délután, hatalmas lelkesedéssel vágtam neki fotós túrámnak, bár nem tudtam előre, mit is szeretnék fotózni. Így hát, csak bolyongtam a bozótosban, köveket forgatva, téma után kutatva. Amikor is, az egyik kő alatt egy óriás hangyabolyra bukkantam; a szorgos hangyák azonnal reagáltak arra, hogy valaki rátalált rejtett otthonukra, és elkezdték rizsszem-szerű tojásaikat menekíteni, cipelni őket mélyre, a föld alá.
Ám az egyik tojásról megfeledkeztek. Gyorsan be is állítottam a fényképezőt és a fényeket, várva, hogy meglőjem a pillanatot, mikor rátalálnak az elveszett utódra. Majd mikor belenéztem kamerám keresőjébe, olyan látvány tárult elém, amilyet álmaimban sem képzeltem volna: a bölcsőben, ahogy átvilágította az ellenfény, körvonalazódott a következő generáció egyik kis tagjának minden porcikája – akarom mondani, minden íz(l)e(lt lába)…
Már-már földöntúli az összkép, hát még az élmény!
Egy ritka pillanatnak lehetünk tanúi, ha erre az elbűvölő hótücsök párocskára nézünk. Ez a faj átlagosan 1-2 mm. hosszúra nő, és ahogy neve is mutatja, télen is aktív.
Párzásuk egészen különös módon zajlik: ellentétben a legtöbb állattal, a hótücsköknél a hím helyezkedik a nőstény alá. Szárnyai egy-egy kampót formálva úgy módosultak, hogy azokkal magához tudja szorítani a tücsöklány lábait, így bíztosítva a saját vérvonalának fennmaradását.
Egy biztos, nem a legegyszerűbb modellek, akikhez valaha szerencsém volt; ezek az apró kis jószágok ugyanis igen izgágák, egy-egy pillanatra álltak csak meg egy helyben, aztán a következő pillanatbna egy teljesen kiszámíthatatlan irányba tovább is iszkoltak. A műveletet az sem könnyítette meg, hogy a makro objektívem élességi pontja ekkora nagyításnál millimétereken múlik, így a legkisebb bemozdulás, kézremegés is elronthatja a képet. De a türelem, mint mondják, rózsát… vagyis hótücsköt terem!
Egészen kicsi korom óta lenyűgöz, magával ragad a természet. Anyukám szerint, az első szavaim egyike a „paleontológus” volt :).
Számomra a fotózás, és a természetfotózás nem hobbi, hanem az életem szerves része. Az, hogy ez a dolog azzá nője ki magát az életemben, amit ma jelent nekem, szinte elkerülhetetlen volt az idők során. Talán kilenc éves lehettem, mikor megkaptam az első, Crayola márkájú fényképezőmet. Tisztán emlékszem, az első téma amit lefotóztam vele, a nappalink ablakában díszelgő vénusz légycsapója, és annak szempillás csapdái voltak.
Ezt a hobbit csak úgy lehet csinálni, ha szereti, imádja az ember. Mármint nem csak a fotózást, hanem magát a témát. Hát, ha van egy dolog ezen a földön amit imádok, akkor az a természet, és annak kincsei. Minden képemmel szeretnék valami olyat létrehozni, amilyet, vagy ahogy még nem láthattatok korábban – legyen szó témáról, vagy kivitelezésről. Szeretném megmutatni az én perspektívámból, a szívemen keresztül…
Azt hiszem, amikor ez sikerül, az annak köszönhető, hogy elég különleges helyet foglal el a szívemben a fotózandó ahhoz, hogy egy feje tetejére állított kompozícióban is el tudjam képzelni, be tudjam mutatni, hogy is látom, hogy is szeretem én a természetet.
2022 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Made with 
by debreczeni attila
