Hogy azok a pillanatok köszönjenek vissza a képekről, amik igazán Ti vagytok
Végre eljött, itt van eddigi életetek legfontosabb napja; dőljetek hátra, legyetek önmagatok, és hagyjátok, hogy elkészüljenek rólatok a legőszintébb, legboldogabb fotók
Végre eljött, itt van eddigi életetek legfontosabb napja; dőljetek hátra, legyetek önmagatok, és hagyjátok, hogy elkészüljenek rólatok a legőszintébb, legboldogabb fotók
Ahhoz, hogy azok az apró rezdülések, azok az érzelmek köszönjenek vissza esküvői fotóitokról, amik számotokra a legtöbbet jelentik, az is kell, hogy a kamera másik végén álló fotós is veletek örüljön. Hogy sajátjának is érezze a pillanatokat a lencsén keresztül, így kiragadva az idő soha meg nem álló lavinájából, majd bársonydobozba zárja őket.
Hiszem, hogy az esküvő két, egymást szerető ember egyik legfontosabb napja, talán egész életük során. Ezen a napon más belenézni szeretteink szemébe, más levegőt venni, talán még a víznek is édesebb az íze… Ez az a nap, amikor úgy nézhet egymásra szülő, és gyermeke, hogy mindketten tudják: az a sok- sok minden, ami az évek alatt történt, minden pillanat ehhez a csodás naphoz vezetett.
Jómagam pedig azért vagyok, hogy egy igazi „időutazást” biztosítsak Nektek, mert bármikor, akár évek múltán visszanézitek majd az esküvőtökön készült képeket, ugyanaz a hangulat, édes érzések árasztanak el Benneteket, mint a Nagy Napon.
Amióta az eszemet tudom, két dolog foglalt különleges helyet a szívemben; a természet (lsd.: ,,természetfotók” rovat, és a fotográfia. Szeretem elkapni a pillanat örökké tartó mivoltát, bármilyen témáról is legyen szó, ha fényképezőgép kerül a kezembe, azonnal felülkerekedik a művészi énem, és beszippant a fény-képezés varázslatos világa.
Az esküvői fotózás pedig, valami egész különös csoda számomra; nem csak hogy örömtől, szerelemtől repeső párokról készíthetek művészi fotókat, de mindezt életük legszebb napján tehetem, ami egyértelműen rányomja a bélyegét a végeredményre. Ugyan nem egy esküvőt fotóztam már végig, de minden alkalommal újra és újra elérzékenyülök, amikor először megpillantja a vőlegény a menyasszonyi ruhában a szerelmét, amikor kimondják egymásnak az IGEN-t, vagy a szülőket köszöntik… Számomra ez nem munka, hanem öröm-hobbi.
Megadjátok az adatokat, amik ahhoz kellenek, hogy felvegyem Veletek a kapcsolatot, és kiderítsük azt is, hogy szabad vagyok-e az esküvőtök napján.
2 munkanapon belül felhívlak Benneteket, és egyeztetünk egy online, vagy személyes találkozót.
Átbeszéljük, mik az elképzeléseitek. Megismerjük egymást. Minden lehetőségeket alaposan átbeszélünk.
A beszélgetés alapján elkészítem Nektek az ajánlatom, a Ti igényeitekre szabva.
Ha úgy döntötök, hogy engem kértek fel a fotózásra, akkor az esküvőtök napján elkészülnek azok az a képek, amik örök emlékként őrzik a pillanatokat, amik igazán Ti vagytok.
2022 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | ÁSZF | Süti szabályzat | Made with by debreczeni attila
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.